Olivia anya nélkül nőtt fel

A Fritzenwalden család szőke Oliviája, azaz Brenda Gandini alig volt néhány hetes, amikor édasanyaja elhagyta, hogy Buenos Airesbe utazzon modellkedni. A színésznő mégsem haragszik a mamájára, igaz, nem kis időnek kellett eltelnie, hogy mebocsásson neki.

-Miért döntöttél a színészett mellett, hiszen modellként is sikeres vagy és még sok időt tölthetnél a kifutón?

  Mindig is imádtam bohóckodni, régebben órákig játszottam a tükör előtt. Tizennyollc évesen elhatároztam, kipróbálom magam. Szerencsére nem kellett sokat várnom, és máris kaptam néhány apró szerepet.

-Modell vagy és mégis állandóan elégedetlenkedsz a küldőd miatt.

  Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, sokak szerint kevés az önbizalmam.

-Mi az, ami leginkább nem tetszik magadon?

  Szinte minden, még sosem álltam úgy a tükör előtt, hogy azt gondoltam voplna, szép vagyok.

-Anyukád is híres manöken, rengeteg helyen lehet látni a képeit, nem lehet, hogy ez befolyásol?

  Mindig is úgy gondoltam, hogy nekem van a legszebb anyukám a világon, nem hiszem, hogy alacsony önértékelésemnek ő lenne az oka, épp ellenkezőleg. A mamám mindig szép dolgokat mond rólam.

-Akkor nem lehet, hogy a múltba, a szüleid válásáig nyúlik vissza a gyökere?

  Nem, hiszen ők azonnal elváltak, miután megszülettem. Ezután mindkettőjüknek voltak kapcsolatai. Azt viszont tényleg nehezen fogadtam el, hogy az anyukám az ország másik felében él.

-A mamád amikor elköltözött miért nem vitt magával?

  Azért ment a fővárosba, hogy híres modell legyen, és egy kisgyerekkel a karján ez nehezen ment volna. Apukám nevelt, és egy másik asszony, aki később a felesége lett: imádom őket. Gyönyörű gyerekkorom volt. Este fél 11-ig kint játszhattam, amit itt, a fővárosban sosem tehet meg egy gyerek. Emlékszem, koszosan, tele sebekkel értem haza, de boldog voltam és szabad.

-Nem lehetett könnyű anya nélkül felnőni?

  Nem, 12 évesen annyira hiányzott, hogy hozzá akartam költözni. Akkor nagyon haragudtam rá. Jó néhány évnek kellett eltelnie, még megértettem a döntését. Ma viszont nap mint nap látjuk egymást, és remek a kapcsolatunk.

-És a papád?

  Apukám számára ma is az a kislány vagyok, akit óvni kell. Mit is mondhatnék, imádom őt, számomra ő a legfontosabb a világon.

-Milyennek látod a saját generációdat?

  Nagyon sokfélék vagyunk, egyesek tanulnak, utána dolgoznak, mások, mint például én, abbahagyják az iskolát. Én azért dönöttem így, mert a színészkedést és a modellkedést nem tudnám összeegyeztetni  az egyetemi tanulmányokkal. A szórakozás tekintetében viszont kilógok az átlagból. Nem szeretem az éjszakázást, őrültségnek tartom, ahogy a fiatalok felelőtlenül isznak, drogoznak. Inkább otthon vagyok a barátaimmal, zenéthallgatunk, tévézünk.